A Richter 44 millió forint értékű eszközadománnyal támogatja a hazai egyetemeket



A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara számára 38 millió, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara számára pedig 6 millió forint értékben biztosít tárgyi adományt a Richter Gedeon Nyrt. Az egyetemeknek kutatási és oktatási célokra átadott eszközök korábban a biotechnológiai kutatási és fejlesztési munkát szolgálták a vállalatnál.



A Richter Gedeon Nyrt. nem csak saját szakembereinek képzésének, de a társadalmi felelősségvállalási tevékenysége keretében a hazai természettudományos képzésnek is kiemelt figyelmet szentel. Ennek keretében a társaság szoros együttműködést alakított ki számos hazai felsőoktatási intézménnyel, köztük a Debreceni Egyetemmel és az ELTE-vel is, amely részeként egyebek mellett gyakorlati helyet, valamint szak- és PhD dolgozatírási lehetőséget biztosít a releváns szakokon tanulmányokat folytató hallgatók számára.


„Alapítóként több, az oktatás és a természettudomány területével foglalkozó alapítvány munkáját is támogatja a Richter. A Richter Gedeon Talentum Alapítványt például évről-évre 100 millió forintos nagyságrendben biztosít forrást a természettudományos képzésben résztvevő tehetséges fiatalok számára a „Richter Gedeon PhD Ösztöndíj” révén, vagy a hallgatók kutatási feltételeinek fejlesztésével” - mondta el dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit a Richter támogatáspolitikáért és alapítványi tevékenységek koordinálásáért felelős vezetője.


A Richter ezúttal tárgyi adományokkal is támogatja a hazai szakemberképzést: A Debreceni Egyetemnek és az ELTE-nek most átadott, összesen 44 millió forint értékű eszközökkel a két intézmény kimagasló oktató-kutató feladatainak ellátásához kíván segítséget nyújtani.